Sajtóközlemény VJP

Sajtóközlemény a Versenyképes Járások Program keretében elnyert támogatásról.

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „A Beremendi Általános Iskola és AMI tornaterem padlózatának felújítása.” címen Beremend, Kásád, Kistapolca települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában/ társulás formájában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium/társulás egészére megítélt támogatás összege bruttó 24.439.372 forint, melyből Beremend Község Önkormányzata 24.439.372 Ft támogatásban részesült.

„A Beremendi Általános Iskola és AMI tornaterem vizes blokkjainak felújítása” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.

A program/fejlesztés rövid tartalma: A Beremendi Tornaterem elavult vizesblokkjainak felújítására kerül sor. A program keretében a teljes gépészet, szaniterek, illetve a hideg és meleg burkolatok cseréjére kerül sor.

A beruházás kezdete: 2026.03.16.

A beruházás várható befejezése: 2026.08.30.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Beremend, 2026. 03. 10.

Sajtóközlemény – Versenyképes Járások Program

Sajtóközlemény

A VERSENYKÉPES JÁRÁSOK PROGRAM KERETÉBEN ELNYERT TÁMOGATÁSRÓL

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „A Beremendi Általános Iskola és AMI tornaterem padlózatának felújítása.” címen Beremend, Kásád, Kistapolca települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában/ társulás formájában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium/társulás egészére megítélt támogatás összege bruttó15 000 000 forint, melyből Beremend Község Önkormányzata 15 000 000Ft támogatásban részesült.

„A Beremendi Általános Iskola és AMI tornaterem padlózatának felújítása” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.

A program/fejlesztés rövid tartalma: A Beremendi Tornaterem padlóburkolatának cseréje valósul meg. A meglévő feleület és annak aljaztának cseréjére kerül sor. Egy új teherbíró aljzatra épített PVC sportpadló burkolat kerül kialakításra.

A beruházás kezdete: 2025.10.21.

A beruházás várható befejezése: 2026.01.30.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Beremend, 2025. 10. 30.

Tájékoztatás – Településrendezési terv módosítás

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az Ivóvízhálózat rekonstrukciójának megvalósíthatósága érdekében Beremend Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a 30/2025. (IV.01.) határozatával a község településrendezési eszközeinek módosítása mellett döntött.

A módosítás a település központi részén a Kossuth Lajos, Bajcsy-Zsilinszky, Rákóczi utcák

és a 340/6 és 340/4 hrsz.-ú kivett önkormányzati utak által határolt tömbben található

meglévő és tervezett vízmű kút területek fejlesztését, a tömbbelső tényleges használat szerinti rendezését célozza.

A Partnerségi véleményezési dokumentáció megtekinthető a következő helyen:

https://beremend.hu/wp-content/uploads/2025/09/2025_VIZMU_mod_partnerseg_20250905.pdf

A partnerségi egyeztetések szabályairól szóló – 9/2017. (VII.27.) számú önkormányzati rendelet értelmében Beremend Nagyközség közigazgatási területére készülő fejlesztési dokumentumok, településrendezési eszközök és településképi dokumentumok készítése során a partnerségi egyeztetések résztvevői:

  1. a) Beremend Nagyközség lakossága és Beremend Nagyközségben ingatlantulajdonnal rendelkező magánszemélyek,
  2. b) Beremend Nagyközségben székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek,
  3. c) Beremend Nagyközség területén működő és bejegyzett civil szervezetek,
  4. d) Beremend Nagyközségben működő egyházak.

A partnerek a honlapról letölthető, illetve a Beremendi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki osztályán átvehető 2. számú melléklet szerinti partneri adatlap felhasználásával legkésőbb 2025. okt. 2.-ig észrevételt, javaslatot tehetnek, véleményt nyilváníthatnak:

  1. a) papír alapon a Hivatal címére (7827 Beremend, Szabadság tér 1.)
  2. b) elektronikus levélben a muszak@beremend.hu e-mail címre történő megküldéssel.

Beremend, 2025. 09. 16.

Theisz Ferenc
polgármester

Újrahasznosító pont létesítése

Újrahasznosító ponttal bővültünk!

Településünkön ruha-és cipőgyűjtő konténer került kihelyezésre a Jókai utcában lévő “Posta parkolóban”.

Hasznosítsunk újra közösen!

Temetővel kapcsolatos tájékoztatás

Kérjük a lakosságot, amennyiben a beremendi temetőben sírhelyet szeretnének vásárolni vagy bármilyen temetővel kapcsolatos ügyet szeretnének intézni elsőként mindig Dudás-Vörös Andrea temetőgondnokot legyenek szívesek keresni a +36-30-894-3224-es telefonszámon.

Felhívás temetési helyek újraváltására

Felhívjuk a lakosság, a hozzátartozók figyelmét, hogy a beremendi temetőben az urnafülkék megváltásának ideje 10 év.
Jelenleg több olyan urna sírhely is van, amelyeknek lejárt a megváltási ideje.
Tisztelettel kérjük, hogy az újraváltásáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek!
Kérjük, keressék Dudás-Vörös Andrea temetőgondnokot a +36-30-894-3224-es telefonszámon!

Térítési díjak

Beremend Nagyközség Önkormányzata 1. számú háziorvosi rendelő egészségügyi szolgáltató

A térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII.23.) Korm. rendeletben meghatározott térítési díjak (például: jogosítvány, látlelet, egyéb fizetős vizsgálatok) befizetésére a Beremendi Közös Önkormányzati Hivatal pénztárában van lehetőség.

Pénztári nyitva tartás:

Hétfő: 14-16 óráig

Kedd: 8-11 óráig és 13-15 óráig

Szerda: NINCS PÉNZTÁR

Csütörtök: 8-11 óráig és 13-15 óráig

Péntek: 8-10 óráig

Fizetés csak készpénzben lehetséges.

A befizetéshez szükséges a személyi igazolvány és lakcímkártya, azt mindenki hozza magával!

Beremend Nagyközség Önkormányzata

Temetői díjak 2023. december 1-jétől

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Beremend Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a temető használatának szabályairól 14/2023. (XI. 30.) számmal új önkormányzati rendeletet alkotott.

A rendelet szerint 2023. december 1-jétől a temetői díjak az alábbiak szerint módosulnak:

Temetői_díjak_2023.12.01.

Theisz Ferenc
polgármester

Avar és kerti hulladék kezelésére vonatkozó szabályok

(1) Az avar és kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történhet.
(2) Avart és kerti hulladékot csak olyan helyen és területen szabad elégetni, ahol az égetés személyi biztonságot nem veszélyeztet, vagyoni és környezeti kárt nem okoz. Égetni a szomszédos telken lévő épületektől 10 m, saját telken lévő épülettől 5 m távolságot belül nem szabad. Szalma- és szálastakarmány kazlaktól 20 m-en belül égetni nem szabad. Égetni csak úgy szabad, hogy a keletkező hő és füst a környékben levő zöld növényeket, fát, bokrot ne károsítsa. Az égetést olyan 18 éven felüli személy végezheti, aki fizikailag és szellemileg is alkalmas arra, hogy veszély esetén megfelelően tudjon cselekedni. Avart és kerti hulladékot magánszemélyek csak saját telkükön égethetnek, közterületen nem.

(3) Avar és kerti hulladékok nyílttéri égetése csak szeptember 15. és november 30. valamint február 1. és április 30. közötti időszakban, vasár- és ünnepnapokon kivételével naponta 9-16 óra között engedélyezett. A határidők kezdő- és utolsó napján az égetés végezhető.
Avar és kerti hulladék nem égethető tűzgyújtási tilalom időtartalma alatt.
(4) A tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról az égetést végző köteles gondoskodni. Az égetés helyszínén megszerelt kerti locsolótömlőt, vagy legalább 50 l vizet edényben vagy egy db tűz oltására alkalmas tűzoltó készüléket kell készenlétben tartani. Ezen felül lapátot, ásót, vasvillát vagy egyéb kézi szerszámot kell az égetés helyszínén készenlétben tartani, amellyel a tűz terjedése megakadályozható.
(5) Az égetés befejezésével a tüzet el kell oldani és parázslást meg kell szüntetni.
(6) Az elégetendő avar és kerti hulladék nem tartalmazhat más, kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot, vagy veszélyes hulladékot (műanyag, gumi, PVC, vegyszer, festék, illetve ezek maradékai)”

Dr Vajda János
jegyző

Nyelv kiválasztása»
Megszakítás