Beremenden a legrégibb leletek, melyek az ember jelenlétére utalnak, az újkőkorbólszármaznak. Ezek az ember első megtelepülésének emlékei. Szórványos rézkori edények jelzik az ember folyamatos jelenlétét e területen, de sűrűbb betelepülésre a bronzkori mészbetétes kerámia kultúrájától (Kr. e. 2. évszázad eleje) kezdve vannak adatok. Beremend egyik homokbányájából gazdag leletanyagú temető tárult föl. Később a római időkből, a Kr. u. 4. század végéről vagy az 5. század elejéről való egy európai hírű lelet: egy egykori helytartónak, Valerius Dalmatiusnak adományozott bronztábla, aki a mai Beremend határában lévő villájába vonult vissza. A népvándorlás korából nem ismert Beremend határából származó régészeti lelet.

 A terület a magyar honfoglalás után, a 10. században népesül csak be újra ebből az időszakból két köznépi temető is előkerült Beremend környékéről. A honfoglalás után minden bizonnyal a község a Kán nemzetség szállásterületévé vált, ezt látszik igazolni a község névadójának, Beremeni Péternek a pecsétje, amelynek alsó felében a Kán nemzetség lépő, szembeforduló oroszlánalakja látható. Az első okleveles forrás, amely Beremendet említi, 1281-ből való, mikor is Beremeni Péter 7 ekényi földjét 20 dénár M-ért eladta rokonának, kostáni Bekének. Beremend virágkorát a Hunyadiak alatt élte, mezővárosi ranggal bírt, vásártartási joggal rendelkezvén élénk gazdasági élet jellemezte a15. században.

 A török hódoltság korában Beremend is, akár a többi mezőváros, elsősorban a bortermelésből élt, amihez kitűnő szállítási lehetőséget nyújtott a Duna és a Dráva. Mivel a török a 16. század közepére a valpói domínium területét egészen, a siklósit pedig részben elnyelte, ezért Ferdinánd király Perényi Gábortól átvette azzal a céllal, hogy ezen uradalmak jövedelmével Szigetvár ellátását biztosítsa. Ily módon Beremendet, a korábban pécsi káptalanhoz tartozó mezővárost, Szekcsői Máté szigeti vajdának juttatta. A dézsmát Beremenden ekkor a vár javára szedték be s még több száz évet kellett várnia az országnak, hogy megszabaduljon a török uralomtól, melyben mérföldkőnek számított a nagyharsányi csata (1687. augusztus 12.). Beremend szerepe ebben az ütközetben jelentős, hiszen itt húzódott a török sereg hadtáp- és utánpótlás vonala. A csatát követő évek írott forrásai üres, kihalt pusztának említik Beremendet, valószínűsíthető, hogy az ütközet után temetetlenül hagyott holttestek ragályos betegséget terjesztettek, és emiatt kihalt a falu.

 A török kiűzése után Veteráni Lajos császári tábornok kapja jutalmul Beremendet. Az ő irányításának az 1700-as évek elején megkezdődik a falu benépesedése, részben bevándorlás által, részben pedig betelepítéssel. A tervszerű, célirányos betelepítést Mária Terézia birodalmi politikájával összhangban az Eszterházy család valósítja meg. Földesúri fennhatóságuk idején nagy számú német hospes költözik Beremendre családjával, hiszen előnyös szerződési feltételekkel tették vonzóvá számukra a betelepülést. Az uralkodói telepítési politika révén nemcsak németek kerültek a magyar falvakba, hanem jelentős szerb lakosság is. Beremend három nemzetiségű, három templomú faluvá válik ebben az időben. A német, magyar, szerb lakosság a faluban „etnikai szigetekre” tagolódik, de ez nem jelent feltétlenül elzárkózást. Az 1738-ból ránk maradt körpecsét motívumai alapján (ekevas, csoroszlya, szőlőlevél) egy mezőgazdaságból élő, tipikus jobbágyfalu képe rajzolódik ki előttünk. A falunak 1769-ben már iskolája van, igaz, hogy csak egy osztályteremmel rendelkezik.

 Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban ugyan részt vesznek a falu férfiai közül tizenöten, de jelentősebb változást nem eredményez. Annál inkább tekinthető életforma-változásnak, illetve korszakhatárnak az 1867-es kiegyezéssel átalakult Osztrák-Magyar Monarchia új keletű politikai gazdasági viszonyai. Beremend tudott élni a polgári fejlődéslehetőségeivel. Polgárosodása és ipari fejlődése nagyban a főhercegi származású Stephan Albrecht Georg Fürst zu Schaumburg-Lippe-nek, a dárdai uradalom tulajdonosának nevéhez fűződik. Már 1858-tál árvízvédelmi, vízelvezetési és lecsapolási munkálatok kezdődtek. Eredményeként védőtöltés épült fel á Dráva-menti rétségeken. Igazi változást az 1910-től beindult Portlandcement-és mészmű jelentett. A gyár alapítással egyidőben telefonvonal és vasút is érkezik a községbe. A polgárosodás jelei éreztették hatásukat a mindennapi életben is. Tömegével alakultak egyesületek, olvasókörök és ez időben alakult (1925) a máig fennálló Beremendi Építők Sportkör.

 Az első világháború nem hagyta érintetlenül a falut. Beszállásolt bosnyák katonák tették tapinthatóvá a hátország számára a háború kínjait. 68 beremendi férfi nem tért vissza családjához az első világégésből. Az 1930-ban állított emlékmű ma is látható Beremend főterén. A háborút lezáró trianoni békediktátum Beremend számára nem csupán papírra vetett absztrakció volt, hiszen majdhogynem a falun keresztül vezetett az országhatár,jelentős külterületek (erdők, rétek) kerültek a határ túloldalára. 1941-ben, a Délvidék megszállásakor újra visszacsatolták a beremendi körjegyzőséghez Petárda, Torjánc, Újbezdán falvakat.

 Újabb korszakhatárt jelentett a község életében 1944. november 28., mikor megjelent Beremenden az első szovjet csapattest. A keleti típusú társadalmi modell meghonosodása az országos folyamattal párhuzamosan, helyi szinten is végbement. Szomorú állomása a „népi demokrácia” kiépítésének 1946. pünkösdje, mikorbevagonírozták Beremend németajkú lakosságának jó részét.

 Az 1960-as évek végén Beremendtől volt hangos a helyi és országos sajtó, a televízió és a rádió. Megtörtént az első kapavágás az  „új gyár” építése során. A gyáróriás néhány év alatt felépült, és 1972-től folyamatosan termelte a cement tonnáinak millióit. Az „új gyár” felfutásával párhuzamosan fokozatosan sorvadt el a falu belsejében lévő öreg gyár. 1980-ban a korszerűtlenné vált, 70 évet megélt öreg gyár kéményeit lerobbantották. A mészgyártást ebben az időben – főleg lengyel vendégmunkások által – épített új mészüzem vette át. A társaság a környezetvédelem érdekében kifejtett tevékenységét – a gazdaságosság és a minőség követelményeinek teljesítése mellett – munkája meghatározó részének tartja, így sokat fordít a természet védelmére. Az ipari környezetvédelemért végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként 1995-ben a BCM Rt. az „Ipar a környezetért” alapítvány aranyérmét kapta. 1997-tól a Váci Gyárral és a Beremendi Gyár együtt, Duna-Dráva Cement- és Mészművek Kft. néven működik.